Alapítvány

Szívügyünknek tekintjük tevékenységünket, viszonyunkat a vízhez, a hajózáshoz. De ezt nem tartjuk elegendőnek. Üzleti tevékenységünk mellett, időt és energiát áldozunk arra, hogy a víz kínálta élmény lehetőségét biztosítsuk azok számára is, akik önmaguk azt nem képesek megszerezni.

2003-ban létrehoztuk az Alapítvány a Tiszai Hajósport, Vízisport és Vízi Turizmus Fejlesztésére nevű nonprofit szervezetünket, melyet a Fővárosi Bíróság 916. sorszám alatt közhasznú szervezetnek minősített:

Alapítványunk célja:
  • A hajósport, vízi sport és vízi turizmus fejlesztése, az eddig feltáratlan tartalékok fellelésével és mozgósításával, az Alapítvány rendelkezésére álló javak hasznosításával, a Tisza és mellékfolyóinak magyarországi szakaszain.
  • Az Alapítvány saját tevékenységével új munkahelyek létrehozásának biztosítása a gazdasági fejlődésben lemaradt régiók, különös tekintettel a Tisza-menti, Kelet-magyarországi települések viszonylatában.
  • A megélénkülő hajós, és vízi sport tevékenységre épülő beruházások (kikötők, szálláshelyek, szerelő bázisok, kereskedelmi egységek) ösztönzése.
  • A célkitűzésre épülő, általános gazdasági élénkítő programok kidolgozása.
  • Tiszai vízi sport programok szervezése hátrányos helyzetű kis (gyermek) csoportok részére.
  • A folyó menti önkormányzatok Tiszával kapcsolatos tevékenységének koordinálása, különös tekintettel a közös vízi út által kínált előnyökre.
  • Kapcsolattartás, kommunikáció és tevékenység összehangolás sportkörök, egyletek, turisztikai egyesületek, a Tiszát, mint a vízi sportélet egyik legjelentősebb színterét használó szervezetek között.
  • Az alapítványi célok érdekében megvalósítani kívánt elsődleges feladatok:
    • az infrastrukturális lehetőségek biztosítása a vízi turizmus bármely ága számára a folyó teljes hosszán, melynek keretében adott szakaszon kikötési lehetőség, szállás, vízi sporteszközök tárolása, vásárlása, ivóvíz, technikai háttér biztosítása a cél,
    • eszközpark létrehozása és sport koordinációs szervezés a saját erővel nem rendelkező, de a vízi sport tevékenységet igénylő hátrányos helyzetű gyermekcsoportok részére, melynek keretében cél a kajak, kenu, csónak, vízi sportszer térítésmentes biztosítása az igénylőknek.
Fentiek közül kiemelt fontosságot tulajdonítunk a hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésének. Nyaranta szervezendő vízi táborunkba olyan gyermekeket várunk majd, akik szüleik szociális helyzete miatt soha nem gondolhatnának arra, hogy a vakációt a természetben, vízparton, töltsék el.

Kérjük, amennyiben egyetért szándékainkkal, támogassa alapítványunkat. Egy önfeledt gyermek boldog mosolya mindent megér.

Örömmel fogadunk el felajánlásokat részükre tárgyi eszközök, adományok formájában.

Felajánlásaikat, amely lehet az éves adó kötelező 1%-a is, a következő számlaszámra várjuk: 64900087-10800179

Az egyéb adományok a hatályos jogszabályok szerint az adóalapból leírhatóak.

Felvilágosításért kérjük hívja a Trinexus Aqua-nál Ballai Bélát.
Trinexus Budapest Trinexus Aqua Budapest
1095 Budapest
Soroksári út 108.

GPS pos: N47° 27,606'
Trinexus Aqua Budapest
Térkép nagyítása  
Tel.: 278-0990
Fax: 278-0989
Mobil: 70/250-5740
Központi e-mail: info@trinexus.hu

Nyitvatartás
hétfő-péntek : 9 00 - 17 00
Trinexus Győr Trinexus Aqua Győr
9022 Győr
Móricz Zsigmond rakpart 1/b

GPS pos:N47° 41,534
               E17° 38,335
Trinexus Aqua Győr Térkép nagyítása
Tel.: 96/519-245
Fax: 96/519-246
Mobil: 30/6800-972
E-mail: gyor@trinexus.hu

Nyitvatartás
hétfő-péntek: 9.00 - 17.00
szombat: 9.00 - 13.00
vasárnap: igény szerint
Trinexus Szeged Trinexus Aqua Szeged
6727 Szeged
Algyői út 53/a

GPS pos: N46° 17,072'
               E020° 10,222'
Trinexus Aqua Szeged Térkép nagyítása
Tel./Fax: 62/499-995
Mobil: 30/984-2484
E-mail: szeged@trinexus.hu

Nyitvatartás
hétfő-péntek: 9 00 - 17 00

Trinexus Szolnok Figyelem! Szolnoki üzletünk átalakítás miatt zárva tart. Várható nyitás 2012. március 01. Kollegánk mobilszámán rendelkezésükre áll.
Trinexus Aqua Szolnok

5000 Szolnok
Arany János u. 15.

GPS pos:N47° 10,540
               E20° 11,975
Trinexus Aqua Szolnok Térkép nagyítása
Tel./Fax: 56/422-292
Mobil: 30/384-1063
E-mail: szolnok@trinexus.hu

Nyitvatartás
kedd-szombat: 9.00 - 13.00
télen rövidített nyitvatartás