Cégünkről

Kedves Érdeklődő!
 
Több mint 10 évvel ezelőtt, még az ezredforduló tavaszán adódott számunkra a lehetőség, hogy vállalkozásunk esélyt kaphasson Önöktől, méltó-e a megszerezni kívánt bizalomra.
Az azóta eltelt évek és a sok ezer vásárlás bizonyította be, hogy mindketten, Önök és mi, jól döntöttünk, amikor egymást választottuk. Üzleti szisztémánk, a Trinexus Aqua Hajósboltok, nevéhez híven arra törekszik, hogy ezt a hármas kapcsolatot, - Önök, a víz és mi -, olyan összhangba hozza, amely nemcsak a felhőtlen vízparti szórakozás lehetőségét biztosítja, de egy olyan utat is kijelöl, amelyen haladva mind többen ismerik meg azt a kalandot, amit a vízre szállás élménye jelent.
Hisszük, hogy mindenkiben benne van a vonzalom a víz, a vízpart, az ég és a víz kéksége között lebegő korlátlan szabadság izgalma iránt, és a lehetőség csak arra vár, hogy mindezt bebizonyítsa.
Ehhez szeretnénk hosszú távú, minden esetben olyan személyre szabott segítséget nyújtani, hogy piacképes áraink, szakmai tudásunk, jól képzett, partnercentrikus munkatársaink segítségével ne csak vásárlásával legyen elégedett, de érdeklődő kíváncsiságával is bizalommal kereshessen meg bennünket.
Honlapunk, ízelítő abból, hogyan gondoljuk mi a sporthajózást, legyen szó tengeri hajóútról, vagy csak romantikus csónakozásról. Természetesen minden erőnkkel azon vagyunk, hogy teljes elégedettséggel nézze oldalainkat, de azt a pluszt, amit csak nálunk tapasztalhat meg, személyesen kell átélnie.
Kérjük, látogassa meg üzleteink valamelyikét, hogy láthassa, hogy gondoljuk jelszavunkat: „Tűzzel vízen át”. Engedje, hogy ez a tűz Önt is elragadja, és a mi révünkön juthasson a kaland azon öröméhez, amit csak a víz és a hajózás nyújthat.
 
Boldogok vagyunk, hogy rendelkezésére állhatunk.



KÖZPONTI ELÉRHETŐSÉGÜNK:    

Trinexus Aqua Budapest
1095 Budapest
Soroksári út 108.

Tel.: (+361) 278-0990
Fax: (+361) 278-0989
Mobil: (+36) 70/250-5740

Központi e-mail: info@trinexus.hu
Trinexus Budapest Trinexus Aqua Budapest
1095 Budapest
Soroksári út 108.

GPS pos: N47° 27,606'
Trinexus Aqua Budapest
Térkép nagyítása  
Tel.: 278-0990
Fax: 278-0989
Mobil: 70/250-5740
Központi e-mail: info@trinexus.hu

Nyitvatartás
hétfő-péntek : 9 00 - 17 00
Trinexus Győr Trinexus Aqua Győr
9022 Győr
Móricz Zsigmond rakpart 1/b

GPS pos:N47° 41,534
               E17° 38,335
Trinexus Aqua Győr Térkép nagyítása
Tel.: 96/519-245
Fax: 96/519-246
Mobil: 30/6800-972
E-mail: gyor@trinexus.hu

Nyitvatartás
hétfő-péntek: 9.00 - 17.00
szombat: 9.00 - 13.00
vasárnap: igény szerint
Trinexus Szeged Trinexus Aqua Szeged
6727 Szeged
Algyői út 53/a

GPS pos: N46° 17,072'
               E020° 10,222'
Trinexus Aqua Szeged Térkép nagyítása
Tel./Fax: 62/499-995
Mobil: 30/984-2484
E-mail: szeged@trinexus.hu

Nyitvatartás
hétfő-péntek: 9 00 - 17 00

Trinexus Szolnok Figyelem! Szolnoki üzletünk átalakítás miatt zárva tart. Várható nyitás 2012. Április 01. Kollégánk mobilszámán rendelkezésükre áll.
Trinexus Aqua Szolnok

5000 Szolnok
Arany János u. 15.

GPS pos:N47° 10,540
               E20° 11,975
Trinexus Aqua Szolnok Térkép nagyítása
Tel./Fax: 56/422-292
Mobil: 30/384-1063
E-mail: szolnok@trinexus.hu

Nyitvatartás
kedd-szombat: 9.00 - 13.00
télen rövidített nyitvatartás