Honda BF 10 D4 XRU

A vezető teljesítmény

A BF 10-es a világ leggyorsabb és legkönnyebb 10 lóerős négyütemű motorja, ereje és teljesítménye utolérhetetlen. Ennek a legnagyobb a gyorsulása minden fordulatszámon és ennek a legkisebb a fogyasztása, amikor alapjáraton halad. A vízálló digitális gyújtásnak köszönhetően mindkét típusban a lehető legjobban ég el az üzemanyag.

Kormányzás ujjheggyel

A nagyméretű irányváltó fogantyú a motorok elején található. A gombnyomásra működő, könnyen használható szivató és az irányítógombok gyerekjátékká teszik a kormányzást. Az ingamozgást végző, egyedülálló lengéscsillapító rendszer teljesen simává teszi a hajótest siklását.

Biztonság a nyílt vízen

Önnek olyan motorra van szüksége, amely nem hagyja cserben, különösen nem a nyílt tengeren. Ezek a motorok egy sor riasztórendszerrel vannak felszerelve úgy, mint a túlmelegedés, túlzott olajnyomás és túl magas fordulatszám elleni védelem. Ezért Ön mindig biztonságban van velük, bárhová is vezet az útja.

 

 
  • Digitális gyújtás az optimális teljesítményszolgáltatás végett
  • Létezik teljesítménynövelt propeller szett a motorhoz
  • Berántó és/vagy elektromos indítású változatok automatikus szivatóval és töltőtekerccsel
  • Ingamozgásra képes motorház a rezonancia csökkentése végett
  • Nagy teherbírású ergonomikus hordozófül
  • Navigálás sekély vízben
  • Egyszerű gázkar és kormányrudas kormányzás
  • Olajnyomást jelző lámpa
  • Elektronikus olaj-, hőfok- és fordulatszám-ellenőrző rendszer
  • Beöntő nyílás az édesvíz számára, ami a motor élettartamának meghosszabbítását szolgálja
  • Egykezes indítás
  • Beépített hordozó fogantyú


MOTOR
BF10
Tipus, 4 ütemű OHC - 2 henger
Henger űrtartalom (cm3) 222
Furat x löket (mm) 58x42
Szelepek száma ?
Max. fordulatszám 5000-6000
Folyamatos teljesítmény HP (kw) 10 - (7,3)
Hűtési rendszer Vízhűtés
Üzemanyag ellátás 1 karburátor gyorsító pumpával
Gyújtási rendszer Elektronikus PGM-IG
Kipufogó rendszer Propelleren át
ERŐÁTVITEL BF10
Átvitel aránya 2,33
Irányváltó fokozatok F-N-R
FELÉPÍTMÉNY BF10
Töltő áram 12 A önindítós - 6 A berántós
Szállított propeller (inch) S: 9 1/4 x9 - L: 9 1/4 x8
Propeller: ágak száma 4
Olaj nyomás érzékelő x
Túlmelegedés érzékelő x
Terhelés behatároló x
Vészleállító kapcsoló x
Motoros kiemelés Opció
Irányváltás Távirányítás / Kézi
Indító rendszer Elektromos / Kézi
Trib hossz S / L
Billentés rásegítés Kézi
Motor billentés Kézi 5 fokozat
MÉRETEK BF10
Hosszúság (mm) 610
Szélesség (mm) 345
Magasság (mm) 1107 (S) - 1237 (L) - 1377 (X)
Trib magasság (mm) 433 (S) - 563 (L) - 703 (X)
Súly (kg): XX ?
Súly (kg): X ?
Súly (kg): L 44,5
Súly (kg): S 42
Honda BF 10 D4 XRU
Tegye a
kosarába!

Cikkszám:
078035

Bruttó ár: 1.005.840 Ft

db
Translate to English Translate to Romanian Translate to Slovakian
Összár: 582.499 Ft
1x   70.279 Ft Eagle Trifinder 2
Cikksz.: 013006
1x   47.399 Ft Ocean halász overall profi
Cikksz.: 089432
1x   4.067 Ft Sapka kapitányi
Cikksz.: 088012
1x   3.555 Ft Vitorláskesztyű XL size EVA
Cikksz.: 2575-4
1x   457.200 Ft Honda BF 5 A4 LU
Cikksz.: 078006

Végeztem, elküldöm a rendelést >>




Termék keresés
Termék keresés


ÚJ! Fend-Fix forradalmi fenderakasztó

Tovább a Webshopba a termékhez

Nanotechnológiás hajó- és felületvédelem

EZ Dock úszóstég rendszerek

Ajándékutalvány kártya

Megbízható Webáruház 100% Garancia
Trinexus Budapest Trinexus Aqua Budapest
1095 Budapest
Soroksári út 108.

GPS pos: N47° 27,606'
Trinexus Aqua Budapest
Térkép nagyítása
Tel.: 278-0990
Fax: 278-0989
Mobil: 70/250-5740
Központi e-mail: info@trinexus.hu

Nyitvatartás
hétfő-péntek : 09:00 - 18:00
szombat: 09:00 - 13:00 (májustól - szeptemberig)

Parkolás
Közvetlenül az udvarban, bejárat a Soroksári út felől
(felirat: Hajósbolt, Eredetvizsga)

BKV: HÉV vagy 23-as busz (Beöthy utca megálló)
Trinexus Győr Trinexus Aqua Győr
9022 Győr
Móricz Zsigmond rakpart 1/b

GPS pos:N47° 41,534
               E17° 38,335
Trinexus Aqua Győr Térkép nagyítása
Tel.: 96/519-245
Fax: 96/519-246
Mobil: 30/6800-972
E-mail: gyor@trinexus.hu

Nyitvatartás
hétfő-péntek: 9.00 - 17.00
szombat: 9.00 - 13.00
vasárnap: igény szerint
Trinexus Szeged Trinexus Aqua Szeged
6727 Szeged
Algyői út 53/a

GPS pos: N46° 17,072'
               E020° 10,222'
Trinexus Aqua Szeged Térkép nagyítása
Tel./Fax: 62/499-995
Mobil: 30/984-2484
E-mail: szeged@trinexus.hu

Nyitvatartás
hétfő-péntek: 9 00 - 17 00

Trinexus Szolnok Figyelem! Szolnoki üzletünk ideiglenesen zárva tart. Várható nyitásunk ideje egyelőre bizonytalan. Egyéb információkért és vásárlási szándékaival, kérjük hívja központi számainkat: 061 278 0990, 0670 2505740
Trinexus Aqua Szolnok

5000 Szolnok
Arany János u. 15.

GPS pos:N47° 10,540
               E20° 11,975
Trinexus Aqua Szolnok Térkép nagyítása
Tel./Fax: 56/422-292
Mobil: 30/384-1063
E-mail: szolnok@trinexus.hu

Nyitvatartás
kedd-szombat: 9.00 - 13.00
télen rövidített nyitvatartás