|
A Linder sztori
Az ötvenes évek elején, egy svéd fiatalember, bizonyos Lars-Göran Linder horgászni indult édesapja csónakján. Habár korábban nem élt a vizek mellett, a vágy iránta oly óriási volt benne, hogy örökre eljegyezte magát vele. Így még azon a télen építettek is egy kajakot apjával a csûrben. Majd egy motorcsónakot is. Lars még 20 éves sem volt, amikor másik kedvence, a vízisí is egy hajót ihletett benne, hogy ne csak haladjon, de megfelelõ sebességet is elérhessen. A sikere akkora volt, hogy rögtön elözönlötték a megrendelések. 1966-ban már céget alapított hozzá, és üvegszálas kenukat is kezdett gyártani. 1974-re, végleg kinõtték a kis csûrt, és a már 7 alkalmazottat foglalkoztató cég új, korszerû helyre költözött. Ekkora már túl voltak a 2000. eladott kenun, és a Linder családi név, mint márkanév, fogalom lett a piacon. Elérkezett az alumínium ideje, és a siker átütõ lett. A könnyû fémbõl készült kenukat vitték, mint a cukrot. 1981-re már 100%-kal szárnyalták túl eladási terveiket, tovább erõsítve a márkanevet.
1983. Piacra kerül az elsõ alumínium csónak, a Fishing 410, majd hamarosan azóta is Európa legnépszerûbbje, a 440. A siker sikert kovácsol, így negyven év tapasztalat után a gyár a tengerek és a komolyabb teljesítményt igénylõ hajósok felé is nyitott. 2004-ben a gyártósoron megjelent az elsõ Arkip 460, ami sikerét követte legfrissebb modelljük, a Sportsman 445 megjelenése. Hogy a sikersztori folytatódhasson, a Linder tovább viszi amit elkezdett, mára már a család második generációja is a céget erõsíti.
Három + egy ok, hogy miért az alumínium?
Könnyû... Erõs... Karbantartásmentes.
A Linder hajók azoknak készültek, akik több idõt szeretnének a vízen hajózással, mint a parton vacakolással eltölteni. A hajók nagyon könnyûek. Ez kifejezetten igaz a Fishing modellekre, melyek többé-kevésbé a szárazföldön is mozgékonyak. Egy ilyen hajót, ha kell, az opciós rásegítõvel akár egy ember is felrak egy tetõcsomagtartóra.
Az alumínium nagyon erõs, mindamellett tartja rugalmasságát. Ráadásul bírja a kemény használatot is.
A Linder hajók nem a pepecselés pártiaknak készültek. Nincs cserére szoruló alkatrésze, nem igényel utólagos szigetelést, nem kell festeni, fényesítgetni. Nem árt neki a fagy, de az UV sugárzás sem, így a tavaszt, más hajósokkal szemben, nem karbantartással, hanem rögtön hajózással kezdheti.
Végül, de nem utolsó sorban a Linder környezetbarát. Felhajtó anyaga polietilén hab, amelynek még égéskor sincsenek felszabaduló káros gázai. A hajók majdnem teljesen újrahasznosított alumíniumból készülnek, és gyártásukkor maximálisan odafigyelnek a környezetvédelmi szempontokra. Ráadásul a hajók tisztításakor, Önnek sincs szüksége káros vegyszerekre, egyszerûen vízzel és szappannal könnyen tisztíthatóak.
Elõnyös tulajdonságok, és érdekességek, amelyeket csak a Lindernél találhat
-
A hajók hihetetlen kicsi súlyuknak köszönhetõen nemcsak nagy sebességre képesek, de alacsony az üzemanyag fogyasztás is. Gyári teszten egy négyütemû motor, a Fishing 440-en, mindössze 0,16 liter fogyasztott egy tengeri mérföldön (1,85 km), azaz két fõs terheléssel mindössze 8 centiliter az egy fõre esõ üzemanyag felhasználás ekkora távolságon.
-
Az Inkas 465 L két személyes kenu, mindössze 28 kg. Egy ekkora, a biztonságos közlekedéshez elegendõ anyagot tartalmazó üvegszálas kenu súlya viszont majdnem 40 kg.
-
A Linder a kiegészítõk nagyon széles skáláját kínálja, köztük olyan egyedi dolgokat, mint motortartó kenura, autós és biciklis szállítókocsi, kenuvitorla, hajószállító tetõcsomagtartó, stb.
-
A könnyû súlynak, és remek formatervezésnek köszönhetõen, a Linder hajók a vártnál nagyobb sebességet érnek el. Pl. a Fishing 440 egy fõvel, 5 LE motor teljesítménnyel 11,5 csomós, azaz 22 km/h sebességgel megy.
-
A fentiek miatt egy Sportsman 400 hajóval, már 20 LE teljesítményû motorral vízisíelni lehet.
-
Az összes Linder hajó a Securmark biztonsági kódjával van ellátva. Ez azt jelenti, hogy a hajó minden elemének, egy olyan, csak a tulajdonos által olvasható kódolt egyedi azonosítója van, amely azonnal lebuktatja a jogtalan használót. A Securmark rendszer használata ingyenes a tulajdonos részére, és csak egyszeri internetes, vagy adatlapos regisztrációt jelent.
|