HDS-High Definition System, az utolérhetetlen és felülmúlhatatlan!
És most itt a HDS Gen 2 és a HD változatú StructureScan jeladó!
Nálunk a jelen a jövő. Minden HDS készülékünk már a GEN2 modell!
Ha valaki nem élete első halradarjáért ismerkedik most a témával, akkor korábban biztosan találkozott a Lowrance nevével. Masszív, komoly megjelenésű és tudású készülékek gyártójaként volt ismerős azoknak a szakiknak, akik nem riadtak visssza a technikai újdonságoktól és a pénztárcájukba is belefért az a kicsinek korántsem nevezhető összeg, amit a kilencvenes évek elején elkértek egy-egy darabért. Magyar nyelvű menü még a horgász képzeletében sem létezett, de a kitartás meghozta a maga gyümölcsét, és ha valaki megbirkozott a mi rugalmas gondolkodásunknak kissé szögletes amerikai menürendszerrel, hát nagyon szép emlékeket őrizhetett meg magának a radaros horgászatról.
A közel 20 eltelt esztendő aztán rányomta a bélyegét a fejlesztésre. Innováció és technológiai fejlesztés lett a két kulcsszó, na meg a nemzetközi igényeknek való megfelelés. 2011-re a Lowrance radarok végre biztos és megérdemelt helyre kerültek a halradargyártók széles, színes palettáján. Mondjuk, úgy az első kettő közé. Mert ember legyen a talpán, aki egyértelműen megmondja, hogy a Humminbird vs Lowrance küzdelemben ki és mikor áll jobban. Tény, hogy szubjektív elemek nélkül nincs egyértelmű állásfoglalás. Kérjük, tekintse meg kínálatunkat és habozzon Ön is, ki most a legjobb halradargyártó?
ÁRAK ÉS RÉSZLETES TERMÉKISMERTETŐ A KÉSZÜLÉKEKNÉL.
Figyelem! Szolnoki üzletünk ideiglenesen zárva tart. Várható nyitásunk ideje egyelőre bizonytalan. Egyéb információkért és vásárlási szándékaival, kérjük hívja központi számainkat: 061 278 0990, 0670 2505740
Trinexus Aqua Szolnok 5000 Szolnok
Arany János u. 15.