Új jelszó kérése

Garmin


Garmin - navigáció a víz alatt


7 termék
Halradar
11 termék
Sounders


2018-ban új fejezet kezdődött a Garmin életében. A piacra került új modelljeivel nem csak felzárkozott a "nagyok" radarjaihoz, de lényegesen alacsonyabb áraival simán le is körözheti őket. Sok horgász emlékezhet a 2010. előtti radaros időkre, amikor a Garmin az FF 240 és 250 modelljeivel örökre beírta magát a halradarok nagylexikonjába, hogy aztán hosszú éveken keresztül inkább a navigációban brillírozhasson. De a kemény verseny és piaci kényszer meghozta a maga gyümölcsét, és mára nemcsak naprakész lett, de sok szempontból át is írja a papírformát.

Vegyük kicsit szemügyre az új készülékeket! 

A halradar gyártás kicsit olyan, mint az autó-, vagy repülőgépgyártás. Lehet belevinni némi egyediséget, de a fizika törvényein és a vásárlók igényein nem lehet és nem is érdemes túllépni. Ha összehasonlítjuk a Humminbird és Lowrance radarokat a Garminokkal, erre a felismerésre jutunk. Minden halradar ugyanúgy működik, a képernyő nem véletlenül négyszögletes, a jeladónak muszáj áramvonalasnak lennie. Így aztán nem meglepő, hogy a három gyártó készülékei között a felületes szemlélő nagy különbséget nem lát. Még inkább ez a helyzet, ha bekapcsoljuk őket.
A Garmin is követi a kialakult trendet. Képernyő méretben a klasszikus 4,7,9 colos modellek állnak rendelkezésünkre, minden modellnél elérhető a fotografikus kép, az oldallátás és a gps. Nincs az az őrült variációs keveredés, mint a Humminbird Helix sorozatnál, amikor a kereskedők sem tudták már egymástól megkülönböztetni a sok egyforma modellt. Minden egyszerű, könnyen értelmezhető, és ami a legfontosabb: mindent tud, mégis egyszerűen kezelhető. Persze később majd lehet vitakozni, hogy tényleg nehézkésebb-e a Lowrance menürendszere a Humminbirdénél, vagy jobb-e a képmegjelenítés a Garminnál, de tudásukat tekintve, néhány, a horgászathoz nem létszükségletű funkciót leszámítva, nagy különbséget nem találunk majd. Így marad az örökzöld érv, melyiknek legjobb az ára. No, itt rúg labdába a Garmin, és fut vele nagy valószínűséggel a gólvonalig, mert a korábban relatíve olcsónak mondott két radaroshoz képest meghökkentően olcsó(bb). 
A végeredményt természetesen majd a piac dönti el, de bizton állíthatjuk, az idei őszi szezon radarnyertese a Garmin lesz az oldalra látó 7 és 9 colos SV radarjaival.

Webáruház készítés